A weboldalon "cookie-kat" ("sütiket") használunk, hogy biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt biztosíthassuk látogatóinknak. A cookie beállítások igény esetén bármikor megváltoztathatóak a böngésző beállításaiban. Tovább információ

MKB Mobilbank alkalmazás

Ingyenes, próbálja ki!

Bezárás

Báron György filmajánlója

Báron György

Tisztelt Professzor Asszony! Tisztelt Professzor Úr!

2015. novembertől a neves filmkritikussal, Báron György professzor úrral, klubunk tagjával elindítjuk filmklubunkat. Kéthavonta ajánl klubtagjainknak filmet, amit - lehetőség szerint - zártkörben nézünk meg, és a vetítést közönségtalálkozó vagy beszélgetés követi. Az első tapasztalatok és a megtekintésre ajánlott filmek alapján lehetnek eltérések. A részletekről a Professzori Klub aktuális hírlevélben olvashat. A hírleveleket ide kattintva láthatja.
A legfrissebb ajánlót ezen az oldalon, alább is elolvashatja, illetve egyidejűleg az Archívumban is láthatja a korábbi írásokkal együtt.
2015. novembertől havonta váltva színházi- vagy filmajánlót olvashat a Professzori Klub hírleveleiben, illetve a honlapunk: www.professzoriklub.hu Színházi ajánló és Filmklub oldalán.

Üdvözlettel:

Kozma Kata

MKB Professzori Klub háziasszonya
kozma.kata@mkb.hu

1945

Magyarország, nulla év

Török Ferenc berlini közönségdíjas filmje úgy kezdődik, akár egy western. Kihalt vasútállomáson cserzett arcú kocsis és társa várakozik az érkező vonatra. A Délidő nyitó képsora ez, vagy a Volt egyszer egy vadnyugaté. 1945 alföldi Magyarországa első látásra nem különbözik a Wild Westtől: vadak a viszonyok, nemrég még lövések dördültek itt, a régi rend már, az új még nem működik. Történelmi szempontból a senkiföldjén járunk, határvidéken, ahol a vadnyugati történetek játszódnak. A lassan betöfögő vicinálisról széles karimájú kalapos, őszes szakállú, sötétbe öltözött markáns férfi és egy fiatalabb kászálódik le, koporsószerű jókora ládákat pakolnak a lovas kocsira és elindulnak az óra járásnyira fekvő falu felé. A film ideje csaknem megegyezik a történetével, vagyis real time-ban játszódik. Miközben lassan poroszkálnak a település irányába, az ott élők békés élete az érkezők hírére felkavarodik. Mert nem a vadnyugaton vagyunk, hőseink nem férfias pisztolypárbajokból jönnek, hanem a század poklából, koncentrációs táborból. A falubeliek nem tudják, pontosan kik ők és mit akarnak, csak annyit, hogy zsidók, azon kevesek közül, akik túlélték a holokausztot. Elhagyott javaikat most a helyiek birtokolják. Többségük nem rabló vagy tolvaj, jogszerű határozattal jutottak annak idején a házakhoz és a jószágokhoz, volt, akire maguk a tulajdonosok bízták megőrzésre. A főtéren álló drogéria például a nagyhatalmú helyi jegyzőnek jutott, aki fiának szánja nászajándékba. Aznap lenne épp az esküvő, arra készül az egész falu. Még az ünnepi asztalra kerülő eszcájg is elbitorolt zsidóvagyon. Élnek persze itt, hol nem, valódi bűnösök is, olyanok, akik az olcsó zsákmány nevében feljelentették a szomszédaikat, de a többség bűne csak annyi, hogy közömbösen nézte elhurcolásukat, aztán beleült a készbe, hiszen „azoknak” már úgysem lesz rá szükségük. Fél hát mindenki, akár bűnös volt, akár nem, maga sem tudja, mitől. Hogy bosszút állnak? Hogy mindent vissza kell adni? Vagy csak attól, hogy legalább maguknak be kell ismerniük, jobban örültek volna, ha senki nem jön vissza.

S közben a két zsidó a titokzatos ládákkal lassan ballag a falu felé...

Török Ferenc, aki az ezredfordulón nemzedéke emlékezetes kultuszfilmjét, a Moszkva tér-t készítette, majd azt követően több figyelemreméltó mozgókép, köztük a Szezon, az Overnight és a Senki szigete fűződik a nevéhez, most – először változatos pályáján – komor, súlyos paraszti drámával állt elő. A Szántó T. Gábor Hazatérés című novellájából forgott 1945 a szembenézés filmje, mint volt a Hideg napok vagy a Jób lázadása. Parádés színészcsapat játszik itt együtt: a meggyötört valaha szép feleség szerepében Nagy-Kálózy Eszter, a kemény parasztasszonyt Szirtes Ági játssza, a hírhozó-hírvivő nyüzsgő vasutas alakjában Znamenák István, a szétesett alkoholista feljelentőt Szarvas József alakítja, az ivó-vigadó hadirokkant Derzsi János, a sunyi rendőrtiszt örök uniformisában Terhes Sándor, a szüleik múltjától-bűneitől szabadulni-menekülni vágyó három fiatal: Sztarenki Dóra, Szabó Kimmel Tamás és Tasnádi Bence. Ebből a pompás színészgárdából is kiemelkedik Rudolf Péter a jegyző szerepében. Amikor először felbukkan, alig ismerünk rá: kopasz, pocakos, bikanyakú figurája úgy vonulgat a birodalmában, akár büszke kakas a szemétdombján. Ő a falu ura, mindenki neki szolgál. Hírlik, Rudolf tizenöt kilót szedett magára a szerep kedvéért. Ám itt többről van szó, mint puszta fizikai átalakulásról: olyasfajta ritka színészi átlényegülésről, amilyet, például, Robert de Nirótól láthattunk a Dühöngő bika főszerepében. Ragályi Elemér fekete-fehér képei és Rajk László terei-díszletei hitelesen, anyagszerű realizmussal elevenítik fel a korabeli falu életét, Szemző Tibor parasztzenét és klezmert modern hanghatásokkal ötvöző muzsikája, amelyet már koncerten is bemutattak, önmagában, a filmtől függetlenül is komoly teljesítmény.

Báron György

Archívum