A befektetésekről egyszerűen

Tisztelt Ügyfelünk!

Az MBH Bank (korábban MKB) folyamatosan kiemelt figyelmet fordít Ügyfelei magas színvonalú kiszolgálására megtakarításaik és befektetéseik kezelésében egyaránt.

Így van ez most is, amikor a betéti kamatok alacsony szintje miatt érdemes áttekinteni a különböző kockázatú befektetési lehetőségeket a megtakarítások jövedelmezőségének javítása érdekében.

Az alábbiakban, a legfontosabb szempontok alapján - összefoglalva megtalálja a különböző befektetői elvárásoknak leginkább megfelelő befektetési formák rövid ismertetőjét.

1. Kiszámítható, előre kalkulálható hozam

Kötvények

Rövid és középtávonegyaránt kiváló befektetési lehetőséget biztosítanak a kötvények, melyek legfőbb tulajdonsága az, hogy a kifizetésre kerülő kamat mértéke- vagy a referencia kamat, amihez képest a kamatot később megállapítják-, már a vásárlás pillanatában ismert.

Azokat a kötvényeket, melyek rendszeresen, előre meghatározott időpontban fizetnek előre meghatározott mértékű kamatot, fix kamatozású kötvényekneknevezzük. Ha a kötvény egy referencia kamatlábhoz képest állapítja meg a kifizetendő kamat mértékét, abban az esetben változó kamatozásúkötvényről beszélünk.

A kötvényeket kibocsátási eljárásban, például jegyzés vagy aukciókeretében, illetve a már kibocsátott kötvényeket a kötvények forgalmazóinál lehet megvásárolni az adott napra jegyzett árfolyamon.

A kötvények hozamára jelentős hatással vannak a pénz- és tőkepiaci események, például általános kamatszint emelkedés, befektetői érdeklődés, kereslet - kínálat alakulása, ezért negatív piaci hangulatban a kötvények lejáratig való megtartása javasolt, ezzel elkerülhető az esetleges kedvezőtlen piaci folyamatokból adódó veszteség.

A kötvényekkel kapcsolatban- mivel hitelviszonyt megtestesítő értékpapírok- fontos tudni, hogy ki a kibocsátó, tehát ki fogja visszafizetni a kötvény névértékét és megfizetni az esedékes kamatokat.Ezt a kockázatot kibocsátói kockázatnakhívjuk. Egy adott devizában a legkisebb kibocsátói kockázatot az állami kibocsátásokjelentik.

Aktuális ajánlatainkról érdeklődjön lakóhelyéhez, munkahelyéhez legközelebbi fiókunkban, az MBH TeleBANKár (korábban MKB) számán, illetve honlapunkon.

Aktuális MBH Befektetési ajánlatok (korábban MKB)

Állampapírok

Az állampapíraz állam által kibocsátott, hitelviszonyt megtestesítő értékpapír, mely a legbiztonságosabb befektetési lehetőség, ugyanis a befektetések mögött a Magyar Állam áll. Állampapír vásárlásával tulajdonképpen az államnak adunk kölcsönt, előre meghatározott kamatra és előre meghatározott időre. Lejáratkor, a tőke és az esedékes kamatok teljes összegére, az állam, értékhatártól függetlenül garantálja a kifizetést, mely követelés soha nem évül el.

Magyarországon a Magyar Állam nevében az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) bocsát ki rendszeresen állampapírokat.

Az MBH Bank (korábban MKB) forgalmazója az ÁKK által forgalomba hozott lakossági állampapírok közül a Féléves Kincstárjegy, a Kamatozó Kincstárjegy, Prémium Magyar Államkötvény, Bónusz Magyar Államkötvény sorozatainak.

A Féléves Kincstárjegy és a Kamatozó Kincstárjegy hetente, a Prémium és Bónusz Magyar Államkötvények sorozatonként változó feltételekkel érhetőek el. Az aktuális kondíciókról érdeklődjön fióki tanácsadójánál!

Ismerje meg az Állampapírokforgalomba hozatalának részletes feltételeit!

Állampapír forgalmazás

Jegyzési nyilatkozat nemcsak a fiókhálózatban személyesen, hanem telefonon és az MBH NetBank (korábban MKB) szolgáltatásán keresztül is tehető!

2. Többféle befektetés - szakértők által kezelt megtakarítások

A befektetési alapok összegyűjtik a kisösszegű megtakarításokat, az így összegyűjtött tőke már hatékonyan, sokféle befektetés között megosztva, alacsonyabb költséggel befektethető, sőt olyan termékek és szolgáltatások is elérhetők, amelyek a kisösszegű megtakarítások számára nem, vagy csak nagyon magas költséggel valósíthatók meg.

A portfoliókat szakemberek kezelik, befektetési döntéseiket a pénz- és tőkepiacok folyamatos figyelése mellett, naprakész információk birtokában hozzák meg.

Az alapok rövid, közép és hosszú távúmegtakarítások kezelésére egyaránt lehetőséget biztosítanak. Ahhoz, hogy a megfelelő befektetési alapot válasszuk, ismernünk kell az egyes befektetési alapok befektetési politikáit, azaz hogy milyen típusú, pl. kötvény, vagy részvény befektetésekben tartják a megtakarításokat, az alapkezelő milyen befektetési stratégiát követ. Az egyes befektetési politikák különböző kockázatokat hordoznak. Legalacsonyabb kockázatúak a pénzpiaci alapok, közepes kockázatot a kötvényalapok, magas kockázatot a részvény, nyersanyag és ingatlanalapok testesítenek meg.

Ezen kívül a befektetési alapok két nagy típusát, a nyílt- és a zártvégű alapokat különböztetjük meg.

A nyíltvégűalapokat határozatlan futamidőre hozzák létre. Ez azt jelenti, hogy a futamidő alatt az alapkezelő a nyíltvégű alapok befektetési jegyeit a banki forgalmazási napokon bármikor visszaváltja, és új befektetési jegyeket is folyamatosan forgalomba hoz.

A zártvégűalapokat határozott futamidőre (jellemzően 3-5 évre) hozzák létre. Zártvégű alapok esetében az alapkezelő csak a futamidő elteltével (kivéve a visszahívható konstrukciójú befektetési alapok*) váltja vissza az alap befektetési jegyeit, és a jegyzési időszak lezárását követően új befektetési jegyeket sem hoz forgalomba. A jegyzési időszak lezárását követően zártvégű befektetési alapok, befektetési jegyeihez csak a Budapesti Értéktőzsdén lehet hozzájutni, illetve lejáratot megelőzően értékesíteni.

Az egyes befektetési alapokat, kockázati szintjük, javasolt befektetési időtávjuk és várható hozamlehetőségük alapján különböztetheti meg a legegyszerűbben egymástól. Magasabb hozam eléréséhez általában magasabb kockázat vállalására van szükség.

Nyíltvégű Befektetési Alapok

Forgalmazott nyíltvégű befektetési alapjaink között különböző időtávú, kockázatú és várható hozamú lehetőségek - forintban, euróban és dollárban- egyaránt megtalálhatóak.

Befektetési alapjaink széles választékával szeretnénk segíteni Önt a befektetési céljainak leginkább megfelelő megoldás kiválasztásában.

A nyíltvégű befektetési alapok Kiemelt Befektetői Információiból egyszerűen, könnyen érthető módon tájékozódhat az alapok befektetési politikájáról és kockázatairól.

MBH Nyíltvégű Befektetési Alapok (korábban MKB)

Zártvégű Befektetési Alapok

A zártvégű befektetési alapok legfontosabb előnye, hogy általuk számos olyan piac és befektetési lehetőség érhető el, amely önmagában egyedi részvényként vagy egyéb formában megvásárolva magas kockázatai miatt akár jelentős tőkevesztést is eredményezhetne a Befektetők számára.

Az MBH Alapkezelő (korábban MKB) 2005-ben hozta forgalomba legelső zártvégű befektetési alapját. Azóta több mint 50 féle zártvégű alapját választották a Befektetők tízezrei.

Az MBH (korábban MKB) zártvégű alapokat közép és hosszú távú befektetésként ajánljuk konzervatív és mérsékelten kockázatkedvelő Befektetőknek, akik az aktuális tőkepiaci lehetőségek közül kiválasztott befektetési területen, különböző országok, nyersanyagpiacok és iparágakteljesítményéből szeretnének közvetlenül részesedni.

Aktuálisan jegyezhető zártvégű befektetési alapjainkról érdeklődjön lakóhelyéhez, munkahelyéhez legközelebbi fiókunkban, az MBH TeleBANKár (korábban MKB) számán, illetve honlapunkon.

MBH Zártvégű Alapok (korábban MKB)

Az MBH (korábban MKB) befektetési alapok az MBH NetBank (korábban MKB) szolgáltatásán keresztül is elérhetők!

Rendszeres megtakarítás

A rendszeres megtakarítás legegyszerűbb és legrugalmasabb módja, a befektetési alapokon keresztül történő, havi gyakoriságú befektetés. Ebben a típusú szolgáltatásban egy szerződés megkötésével akár több alapba történő befektetés is elérhetővé válik havonta automatikusan, külön ügyintézés nélkül.

A rendszeres megtakarítás lényege, hogy a rendelkezésre álló tőke nem egy adott időpontban kerül befektetésre, hanem rendszeres időközönként, azonos nagyságú részletekben épül fel a befektetési portfolió, így rövidebb, vagy akár hosszabb idejű takarékoskodás eredményeképpen a kitűzött befektetési célok megvalósíthatóvá válnak.

A rendszeres megtakarítási lehetőségekről érdeklődjön lakóhelyéhez, munkahelyéhez legközelebbi fiókunkban, az MBH TeleBANKár (korábban MKB) számán, illetve honlapunkon.

Befektetési alapokhoz kapcsolódó rendszeres megtakarítás

TIPP

Az MBH Trezor Tartós Befektetési Számlalehetőséget (korábban MKB) biztosít Önnek arra, hogy a befektetésein elért jövedelmét kedvező, 10%-os, vagy a legkedvezőbb esetben 0%-os mértékű adófizetési kötelezettség terhelje a kedvezményes adózás feltételeinek teljesülése esetén.

Az MBH Trezor Tartós Befektetési (korábban MKB) számla működésével kapcsolatos legfontosabb információkat az alábbi grafikon foglalja össze:

Jelen tájékoztatás a Kbfty 137.§ és a Tpt. 35.§ bekezdése szerint kereskedelmi kommunikációnak minősül, azonban nem minősül ajánlattételnek, ajánlattételi felhívásnak, befektetési vagy adójogi tanácsadásnak.

Az MBH (korábban MKB) saját kibocsátású kötvényeinek forgalmazási feltételeiről, az aktuális kondíciókról, illetve az aktuálisan forgalmazott sorozatokról, kérjük, érdeklődjön a www.mbhbank.hu oldalon vagy az MBH Bank fiókjaiban.

Az MBH saját kibocsátású kötvényeinek Alaptájékoztatói és a Végleges Feltételek elérhetők az MBH Bank Nyrt. székhelyén (1056 Budapest, Váci utca 38.), vagy a www.mbhbank.hu honlapról.

Az MBH befektetési alapok (korábban MKB) elérhetőségéről, befektetési politikájáról, forgalmazási költségeiről és a befektetés lehetséges kockázatairól a forgalmazó MBH Bank Nyrt. fiókjaiban, valamint a www.mbhbank.hu és a www.mkbbankalapkezelo.hu honlapokon található tájékozatóból és kezelési szabályzatból informálódhat részletesen. A megalapozott befektetési döntés érdekében kérjük, hogy olvassa el figyelmesen az MBH Befektetési Alapok Tájékoztatóját (korábban MKB), Kezelési Szabályzatát, nyíltvégű alapok esetében a Kiemelt Befektetői Információkat, valamint a Bank Befektetési szolgáltatási és a kiegészítő szolgáltatási tevékenység körébe tartozó termékekről és szolgáltatásokról szóló tájékoztatót. A tájékoztató dokumentációk elérhetők a forgalmazó MBH Bank Nyrt. fiókjaiban, valamint a www.mbhbank.hu és a www.mbhbankalapkezelo.hu honlapokon.

Az alapok kezelője az MBH Alapkezelő Zrt.(korábban MKB) (tev. eng. sz.: 100.007-3/1999.). Forgalmazója az MBH Bank Nyrt. (tev. eng. sz.:III/41.005-3/2001., a Budapesti Értéktőzsde tagja).

A jelen tájékoztatóban foglalt adózásra vonatkozó információk pontosan csak az Ön egyedi körülményei alapján ítélhetők meg és a jövőben változhatnak!

Az MBH Trezor Tartós Befektetési Számla (korábban MKB) kondícióit az MBH Bank Nyrt. XVI. Befektetési szolgáltatások, valamint kiegészítő szolgáltatások című hatályos kondíciós listája tartalmazza. Az Üzletszabályzat és a kondíciós listák megtalálhatók a www.mbhbank.hu honlapon, vagy bármely MBH fiókban.

*Kedvező hozam esetén akár az eredeti futamidőnél rövidebb időtávon is visszafizetésre kerül a befektetett tőke és az elért hozam

**15% személyi jövedelemadó + 6% egészségügyi hozzájárulás