MKB Mobilbank alkalmazás

Ingyenes, próbálja ki!

Bezárás
Piacok értékelése - Elemzés

Piaci kitekintés és kilátások

Elemzés

Nemzetközi események

Nemzetközi részvény

Október elején a nemzetközi részvénypiacok a szigorító amerikai jegybank, a delta variáns okozta negyedik hullám és az égbe szökő energiárak árnyékában oldalaztak, majd a hó végén induló kedvező jelentési szezon újra emelkedő pályára állította az a tőzsdei kurzusokat. Szektorszinten újra a technológia papírok teljesítettek jól, hiszen a remek jelentések és hozamok stabilizálódás újra a vevői oldalt erősítették. Az év hátra levő részében az optimista befektetői hangulat, a jó vállalati eredmények, a likviditásbőség, illetve a várhatóan széleskörűen átoltott fejlett országok népesség kiegyensúlyozó és pozitív hatással lesznek a tőkepiacokra. A vírus delta variánsának gyorsabb terjedése, a kínai lassulás nagyobb mértéke és az érdemben emelkedő inflációs várakozások azonban okozhatnak még kellemetlen meglepetéseket a következő időszakban, így a gazdasági újranyitást követő konjunktúra a vártnál gyengébben alakulhat. Összességében az S&P 500 index 6,9%-kal, a Nasdaq 100 index 7,9%-kal emelkedett október folyamán, míg Nyugat-Európában ennél kisebb emelkedés volt jellemző, a DAX 2,8%, a széles európai részvény index, a Eurostoxx 600 4,5%-kal emelkedett a hó eleji értékéhez képest.

reszvenypiacok.png

Nemzetközi kötvény

A hónap folyamán megjelent makrogazdasági adatok alapján a túlzottan optimista forgatókönyvhöz képest mérsékeltebb gazdasági aktivitásról tanúskodó adatok jelentek meg, ami az emelkedő energiaárakkal párhuzamosan a kötvényeladókat hozta előnyösebb pozícióba. Eközben a Fed és az EKB is megerősítette, hogy átmenetinek tekinti az inflációt, és az amerikai kamatemelésre legkorábban 2022 utolsó negyedévében kerülhet sor. A befektetők továbbra is a körülményekhez képest leglazább jegybanki kamatpolitikát tartják a legvalószínűbbnek, ezért a hónap folyamán a részvényárak emelkedésével párhuzamosan a hozamok is emelkedtek. A fenti indokok hatására a 10 éves amerikai állampapír hozama 1,55%, míg a német -0,-15% körüli gyenge szinteken ingadozott. A következő hónapokban izgalmas időszak következik, hiszen a vírusjárvány reálgazdasági hatásainak fokozatos elmúlása, a magas államháztartási hiány finanszírozása, az infláció réme és az új amerikai monetáris célkövetési rendszer a gyengülés irányába mutathat, és a hozamok ismét tartós emelkedésnek indulhatnak.

tizeves-kotvenyek.png
eur-usd-arany.png

Magyarországi események

Hazai részvény

A kedvezőtlen nemzetközi hangulattal párhuzamosan a hazai részvénybörze kismértékben emelkedett októberben, így a BUX index 2,5%-kal került feljebb. A blue chip részvények közül leginkább az MOL húzta a BUX-ot, hiszen 2,9%-kal ugrott a olajpapír árfolyama, az OTP 2,7%-ot drágult míg a Richter 2,8%-kal került lejebb . A kispapírok közül kiemelendő a darukra specializálódott Megakrán réstvénye, ami 136%-t emelkedett nyár eleje óta, hiszen a KÉSZ Holding tőkemelését pozítivan értekelik a befeketetők. Széles kitekintésben a régiós, de különösen a magyar részvények, továbbra is olcsónak mondhatóak, ami a javuló járványhelyzettel, az EU-s támogatásokkal (RRF) megtámogatva különösen vonzóvá teszik őket.

bef-hir-magyar-reszvenyek.png

Hazai kötvény

Az MNB 15 bázispontos, a vártnál kisebb emeléssel folytatta szeptemberben a kamatemelési ciklust, és 1,65%- ra emelte az irányadó kamatrátát. A 3 éves szegmensig jellemzően 30 bázispont körüli mértékben emelkedtek, míg a hozamgörbe ennél hosszabb lejáratain 40 bázisponttal emelkedtek a kötvényhozamok. A hazai állampapírpiacon az államháztartási hiány miatti többletkibocsátás és a jegybank állampapírvásárlásának kényes egyensúlya, illetve a kamatemelési pálya várható teteje mutatja majd az irányt az év hátralevő részében.

allampapirpiaci.png
forintarfolyam.png

Jogi nyilatkozat

A fenti dokumentum kizárólag információs célokból készült, az abban foglaltak nem tekinthetőek ajánlattételnek vagy befektetési tanácsadásnak. A dokumentum összeállításakor a legkörültekintőbben jártunk el, de annak tartalmáért, az információk esetleges hiányosságai, pontatlanságai miatt semmilyen jogcímen nem vállalunk felelősséget.
A dokumentumban foglaltakat mindenki csak saját felelősségére használhatja fel, az MKB-Pannónia Alapkezelő Zrt. nem vállal felelősséget a dokumentum alapján hozott befektetési döntésekért és azok következményeiért.

1. Jelen kiadványt az MKB Bank Nyrt. (tev. eng. sz.: III/41.005-3/2001., a Budapesti Értéktőzsde tagja) készítette.

2. A kiadványban szereplő információk hitelesnek tartott forrásokon alapulnak, de azok valódiságáért, pontosságáért és teljességéért az MKB Bank Nyrt. felelősséget nem vállal. A megjelenő vélemények a kiadványt készítő szakemberek saját megítélését tükrözik, amelyek újabb információk megjelenése esetén külön értesítés nélkül megváltozhatnak.

3. Az árfolyamok múltbeli alakulásából nem lehetséges azok jövőbeni alakulására vonatkozó egyértelmű és megbízható következtetéseket levonni. A befektetőknek önállóan (vagy független szakértő igénybevételével) kell felmérniük és megérteniük az egyes pénzügyi eszközök és befektetési szolgáltatások lényegét, valamint kockázatait. Javasoljuk, hogy a befektetők az adott pénzügyi eszközre és a befektetési szolgáltatásra vonatkozó üzletszabályzatot, tájékoztatót, egyéb szerződéses feltételeket, hirdetményeket, kondíciós listát figyelmesen olvassák el, mert csak ezen dokumentumok és információk ismeretében dönthető el, hogy a befektetés összhangban áll-e a befektető kockázattűrő képességével! Javasoljuk továbbá, hogy tájékozódjon a termékkel, befektetéssel kapcsolatos adójogi és egyéb jogszabályokról!

4. A kiadványban szereplő információk nem minősülnek vételi vagy eladási ajánlatnak, sem befektetési tanácsadásnak, sem befektetésre, szerződéskötésre vagy kötelezettségvállalásra történő ösztönzésnek. A kiadványban foglalt adatok tájékoztató jellegűek. Az MKB Bank Nyrt. kizárja a felelősségét a kiadványban foglaltak esetleges befektetési döntésként való felhasználásáért, így nem vállal felelősséget a befektető ezen kiadványban foglaltak alapján hozott döntései következtében vagy őt azzal bármilyen egyéb összefüggésben érő esetleges károkért.

5. Az MKB Bank Nyrt. jogosult a kiadványban szereplő eszközök vonatkozásában árjegyzési, egyéb befektetési szolgáltatási tevékenységet vagy kiegészítő szolgáltatást nyújtani.

6. Jelen kiadvány a szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény szerinti védelem alatt áll, ezért kizárólag az MKB Bank Nyrt. előzetes írásbeli engedélyével lehet azt többszörözni, terjeszteni, egyéb módon nyilvánosságra hozni, valamint felhasználni. Az MKB Bank Nyrt. valamennyi szerzői jogon alapuló jogát fenntartja.

7. A kiadvány a kiadása időpontjában érvényes. További részletek: mkb.hu, ügyletek előtti tájékoztatásról szóló Hirdetmény.

8. Amennyiben a továbbiakban nem kíván hírlevelet kapni az MKB Banktól, megadott hozzájárulását bármikor ingyenesen visszavonhatja a helloelemzesikozpont@mkb.hu e-mail címen vagy a munkanapokon 8 és 17 óra között ingyenesen hívható 06 80 456 456-os zöld számon. Hozzájárulását visszavonhatja postai úton is az MKB Bank Nyrt., 1134 Budapest, Kassák Lajos u. 16-18. címre elküldött nyilatkozatával, amelyen kérjük, hogy jól olvashatóan tüntesse fel nevét, az e-mail címét, és azt, hogy a hírlevélküldés tiltását kéri.

Az alkalmazott értékelési eljárások:

A technikai elemzés egy pénzügyi instrumentum múltbeli árfolyammozgásaiból készített grafikon alapján vonhatók le következtetések az árfolyam jövőbeli irányát illetően. A technikai elemzés az instrumentum várható mozgásával kapcsolatos előrejelzéseket fogalmaz meg. Ehhez számos eszköztár áll rendelkezésre, de alapvetően négy fő csoportot lehet megkülönböztetni. A japángyertya- és trendelemzést, a grafikonokon vizsgált alakzatokat és a matematikai formulából álló indikátorokat. Az MKB Elemzési Központban a szakértők felépítettek egy előrejelzésre és szimulációra alkalmas strukturális makromodellt, amely segítségével még pontosabb előrejelzéseket tudnak készíteni a hazai gazdaság jövőbeli dinamikájával kapcsolatban. A modell legfőbb erénye, hogy statisztikai összefüggések felhasználása mellett egyedi információkat is képes felhasználni az előrejelzés során. Ezen egyedi tényezők nagy befolyásoló erővel bírnak a jövő szempontjából, de a múltban még nem számítottak releváns tényezőnek, így a színtiszta statisztikai modellek nem tudják kezelni őket.

mkb-pannonia-alapkezelo-logo1.png

További témáink

bef-3-card.png

Piacok értékelése - Elemzés

Makrogazdasági összefoglalók, hazai és nemzetközi események, forintárfolyam-változások egy helyen, szakértőktől.

bef4.png

Mibe fektessük deviza megtakarításainkat?

Olvassa el hasznos tippjeinket, melyeket különböző kockázatvállaláshoz ajánlunk.

bef5-card.png

Hogyan fektessünk be a változó világban?

A fenntarthatóság, a jövő technológiája, valamint a környezetvédelem fontossága a befektetésekben.